A rómaiak nagy változásokat idéztek elő a tájon, települések, katonai táborok, várak, hadi- és kereskedelmi utak láncolatát építették ki. Ők honosították meg a szőlőtermelést is. Wosinszky Mór és mások kutatásai alapján tudjuk, hogy Tolna megyében számos római kori lelőhely található, így Döbrökökzön is. Ezen időben épültek Döbrököz közelében: a római Jovia nevű castrum és más római építmények is. Ezek maradványait a régen Öregháti-malomnak nevezett területtől délnyugatra találták meg melytől északi irányban haladt a római út az attalai Süllyedt-vár felé. / Kiss Gábor: Várak, várkastélyok, várhelyek Magyarországon Panoráma 1984 Bp. p. 407-408/ Ez az út Pécs és Óbuda között húzódott. A történészek Ponte Sociorumot Dombóvárral azonosítják, Jasulonibust pedig Bicskével. Így szerintük a római út Pécstől kiindulva áthaladt a Mecseken, majd Magyarszéken lejutott a Kapos-völgybe Ponte Sociorumig és Joviáig. Itt az út elhagyta a folyó völgyét és Tamási felé egyenes vonalban Valle Cariniaig húzódott. A feltárt leletek alátámasztják az út létezését: ugyanis Döbrököztől pontosan északra fontos és nagykiterjedésű telepek feküdtek, amelyeken keresztülhaladt az út.

A római birodalom bukását követően Tolna megye területén éltek szkíták, kelták, gótok, gepidák, longobárdok, avarok és hunok is. A népvándorlás nagy pusztítást okozott e tájon is. A fenti népek átvonulásai és harcai következtében több lakott település teljesen kihalt. Például az 568-ban bevonult és Szekszárd környékén letelepedett avarokra, a frankok 799-801 táján súlyos csapást mértek, így létszámuk erősen csökkent. Ez így folyamat egészen a honfoglalásig megfigyelhető.

A honfoglalással kezdődik Döbrököz ,,magyar múltja”. Ugyanis a község mai elhelyezkedése valószínűleg az Árpád-házi királyok koráig vezethető vissza.

Győrffy György kutatásai szerint Árpád törzse foglalta el Tolna megye nagyobb részét, a törzs birtokaitól délre Botond törzse, nyugatra és északra pedig Koppány vezér törzse települt le. A törzsi területeket elválasztó részek pedig besenyők és kunok tulajdonába került. (Megjegyzendő, hogy ekkor Tolna megye területe lényegesen nagyobb volt. Hozzátartozott a Mecsek északi része, valamint Somogy megye északkeleti szelete is.) Árpád törzsének téli szállása a megye keleti részén, a Duna mentén, a nyári szállása pedig a Kapos mentén helyezkedett el. / Győrffy György: A honfoglaló magyarok települési rendjéről Archeológiai Értesítő Bp. 1970. 1. sz. / Szintén Győrffy kutatásai igazolják, hogy Tolna megye uradalmai még a XI. században is a trónörökös herceget illették. Noha kevés konkrét adat áll rendelkezésre, feltehető, hogy Döbrököz lakott település volt már az Árpád-házi királyok korában is. Kristó Gyula kutatásai során talált ugyanis egy 1217-ben készült oklevelet, amellyel bizonyítható a tolnai és a regölyi római katolikus főesperesség létezése. A regölyi főesperességhez tartozott a kisvaszari, a mágocsi, a döbröközi stb. plébánia, melyet a szóban forgó főesperesek által aláírt hiteles oklevél bizonyít (sajnos a döbröközi plébánia működésének kezdeteiről nincsenek adataink). Éppígy nem állnak rendelkezésünkre adatok a vár megépítésére vonatkozólag sem. Dr. Vicze-Máthé István döbröközi születésű helytörténeti kutató szerint a földvárat valószínűleg Apor, vagy a velük rokonságban álló szák nemzetség építette. A régi Döbrököz várához tartoztak a következő falvak: Szarvasd,Óbirolt, Ujbirolt, Balja (vagy Bolja), Szák kisfalud, Mindszentfalva, Tatja és Vajad, Nagygörcsmény, Kisgörcsmény, Sütvény és Kozmád nevű falvak. Ezek a falvak még a honfoglaláskor, illetve az azt követő 300 év során keletkeztek. Ekkor még a magyar nagycsaládos települési módozat élt, a falvak kicsik voltak /30-40 ház / - de mint látható a fenti felsorolásból - sűrűn helyezkedtek el, körülvéve az erődítményt.

Az 1241-42-es tatárjárás nagy csapást mért Magyarországra, így Tolna megyére is. A megyében Kádán tatár vezér hordái garázdálkodtak

Felégették a települések nagy részét, sok lakost megöltek, vagy rabszíjra fűzve elhurcoltak. Az állatállományt és a mezőgazdasági terményeket elrabolták, pusztulásba döntve az akkori gazdasági életet.

A veszteségek pótlása mintegy harminc esztendőt vett igénybe, ami után viszonylag gyors gazdasági fellendülés következett. Ennek, és IV. Béla törvényeinek köszönhető, hogy sok új kővár és mezőváros épült fel 1250-1300 között. Ezen építkezések oka a tatárok visszatértétől való félelem volt. Könyöki József felmérése szerint Tolna megye területén az Árpád-házi királyok korában 69 vár volt, amelyek közé a földvárak is beleszámítottak. Eredetileg Döbröközön is egy földvár volt, amelyet IV. Béla rendelkezése nyomán építették át kővárrá. / Könyöki József: Középkori várak, várhelyek Magyarországon Bp. 1906. p. 292-293 / A várak száma később jelentősen lecsökkent, hiszen a Hunyadiak korában már csak 13 vár volt Tolnában, köztük az immár kőből épült döbröközi vár is. Ekkor a mezővárosok száma Tolnában 21-re nőtt, ezek közé tartozott Döbrököz is.

Döbrököz várának létezését egy 1309-ben kelt hivatalos oklevél bizonyítja. Az oklevél az Anjou-kori oklevéltár I. kötetének 183. oldalán található. Tartalma: a somogyvári konvent oklevéllel igazolja, hogy özvegy Dárói Salamonné és Anna nevű leánya birtokaik egy részét, köztük egy Deseda nevű települést elzálogosított Kőszegi III. Henrik szlavón bánnak, aki az ügy lebonyolításával a döbröközi várnagyot András fia Mihályt bízta meg. Ez azt jelenti, hogy Döbrököz akkor már biztosan Kőszegi Henrik tulajdonában volt, de arról nincsen adat, hogy mikor, kitől szerezte meg. Fügedi Erik szerint a döbröközi kővár építtetője Kőszegi III. Henrik volt, aki ismeretlen időben született és 1309. október 23-a és1310 május 5-e között halt meg. Szlavóniai bán, tárnokmester, baranyai, somogyi és tolnai ispán is volt. Az építés pontos idejét azonban Fügedi sem tudja megállapítani, csak annyit, hogy az építés 1309 előtt történt. / Fügedi Erik: Vár és társadalom a 13-14. században Magyarországon Bp. 1977. p.127-128 / Ez megerősíti azt a feltevést, hogy a várat a tatárjárás után IV. Béla rendeletére építették a XIII. sz. végén.

A vár további tulajdonosai:

Kőszegi János: aki 1308-18 között tolnai és somogyi főispán volt, a területet Kőszegi III. Henriktől örökölte.

Károly Róbert: (1308-42), aki miután leverte a lázongó Kőszegieket (Köcsky Sándor volt hadvezér) Zalafőnél, birtokaik egy részétől megfosztotta őket, így került Döbrököz vára is az ő tulajdonába.

- A Szalók nembeli Varsayak és Himfyek, akik fele-fele arányban, királyi adományként kapták meg.

- A Laczkfyak kapták meg következőként Károly Róberttől a várat. Az egyik híres család a Laczkfyak voltak. A család ősei Gizella királynéval érkeztek az országba. 1323-ban Kerekegyházi I. Laczk már az ország főurai között szerepel. Nagy karriert fut be Károly Róbert udvarában, 7 várat és 250 települést birtokolt családja. 7 fia született. Kerekegyházi második fia a Döbröközt birtokló Döbröközi Laczkfy I. András, aki ismeretlen időben született és 1359-ben halt meg. Volt székely ispán, a király főkapitánya a nápolyi hadjáratban és Nápoly helytartója (1350-1352). Hazatérése után macsói bán (1353), majd erdélyi vajda (1356-1359). Közben betöltötte a baranyai, bácsi, soproni, szerémi, valkói és a veszprémi főispáni tisztséget is. Andreas de Debregezth formában használta a döbröközi előnevet. 1345-ben, véres csatában megverte a moldvai tatárokat, sikerült elfognia a tatárok vezérét Atlamost, a kán vejét. Sok kincset is zsákmányolt a hadjáratban. Ezt örökítette meg Arany János a Szent László című műben, amelyben tévesen, Laczfi Endreként szerepelteti, s e néven szerepel a Toldi trilógiában is a nápolyi hadjárattal kapcsolatban. Hogy a család negatív oldalát is megismerjük: az utolsó Döbröközt birtokló Laczkfy Döbröközi Laczkfy II. András, aki ismeretlen időben született és 1399-ben halt meg, hűtlenség vádja miatt elvesztette birtokait, így Döbrököz Zsigmond királyra szállt. / TN 1993. 10. 20. Döbrököz és a híres Laczkfyak p. 7./

- 1397-ben azonban a hűtlenségbe esett Laczkfyaktól Zsigmond király összes birtokaikat elvette, így " Casrtum Debrekez" is királyi vár lett.

A jobbágyfelszabadítás, szőlődézsma illetve a földterületek kiváltása a vállalkozó szellemet, a Kapos szabályozása pedig új, eddig parlagon he-verő területeket tett szabaddá. Így a XIX. sz. 2. felében felvirágzott a mezőgazdaság Döbröközön. Fellendült a kereskedelem is. Az 1870-es években már 5 kereskedő volt Döbröközön. A Budapest- Pécs vasútvonal felépítése is munkalehetőséget teremtett. Fejlődött a közoktatás és a közművelődés is. 1885-ben 3 tanterem állt a 3 tanító és a 268 tanuló rendelkezésére 1890-ben pedig 4 tanteremben 4 tanítóval 477 gyerek tanulhatott. 1890-ben megalakult az Olvasókör és az Önkéntes Tűzoltó Egylet. Akkor nem járt a tűzoltóknak fizetés, inkább megtiszteltetés volt valakinek a beválasztása. Az évek során a tűzoltás mellett az egylet kulturális területen is működött. A XX. század elején az iparosok voltak a tűzoltók, mert ők egész évben, a faluban tartózkodtak, míg a parasztok szétszéledtek a határban. Tűz esetén kongatott az erre kijelölt ember, a tűzoltók összegyűltek, lekapcsolták az elérhető lófogatokat és hordták a vizet a Kaposról, később pedig a falu központjában ásott víztartályból. Ekkor egy lófogat sem hagyhatta el a falut, mindre az oltásnál volt szükség. Sajnos a századforduló táján sokszor kellett kivonulniuk, hiszen a kemencék, a petróleumlámpák, a vasúti szikra, a zsuppos házak illetve a gyerekek játéka gyakran vált tűz forrásává. /TMN 1971. 05. 23. p.5. Nyolcvanéves a tűzoltóegylet/

Ugyanakkor a növekvő népesség akkora területen volt kénytelen gazdálkodni, mint 100 évvel azelőtt. Így megnőtt a kevés földdel rendelkezők és a zsellérek száma, akik a majorsági pusztákon dolgoztak olcsón napszámban, illetve cselédként. Döbröközön a többség 5-10 holdon gazdálkodott, 30 holdon felüli paraszt csupán 20 volt. A lakosság 35-40%-át tették ki a földnélküliek.

A XIX. sz. végére az előbb említett okokból társadalmi, szociális feszültségek keletkeztek Döbröközön és Magyarországon is. Ezek Döbröközön és az országban is aratósztrájkok formájában robbantak ki. El akarták töröltetni a robotszerű szolgálatokat. A hatóságok persze nem tűrték az ilyen követeléseket, így az országgyűlés megalkotta az 1898. évi II. törvénycikket az úgynevezett "rabszolgatörvényt". Ennek alapján Tolna megyében aratás elleni izgatásért 3 embert ítéltek el köztük a döbröközi Herke Jánost is. Az ilyen büntetések azonban csak időlegesen érték el a céljukat. Hiába növelték meg Tolnában a csendőrség létszámát 68-ról 107 főre, ez sem hozta meg a kívánt eredményt. Ugyanis 1905-ben sor került a megye legnagyobb paraszti megmozdulására az újdombóvári uradalomban, ahol vér is folyt.

A kemény retorziók ellenére sem csökkentek a társadalmi feszültségek: 1906-1907-ben is heves aratósztrájkok zajlottak le az egész országban. Ezek letörésére alkották az 1907-es úgynevezett " derestörvényt". Ilyen feszült társadalmi helyzetben született meg Szemere Kálmán budapesti építészmérnök mozgalma, amelynek célja a kisbérlő-rendszer és a bérlő-szövetkezetek létrehozása a nagybirtokon, valamint a robot és az uzsora megszüntetése, a napszám felemelése a lakásproblémák megoldása, a kivándorlás okainak felszámolása volt. Szorgalmazta az egytized arató-rész bevezetését, állami házépítési kölcsön folyósítását stb. 1908 tava-szán tevékenysége már 30-40 tolnai, baranyai és somogyi településre terjedt ki. 1908-ban csak Döbröközön 115-en írták alá a kérvényt, Gyulajon 80-an, Dombóváron 320-an Szántó községben 25-en. Ellenintézkedésként 1908-ban Szemerét rövid időre letartóztatták, gyűléseit, röplapjait betiltották, bírósági eljárást indítottak ellene. Javarészt az ilyen társadalmi körülmények késztették az embereket a kivándorlásra. 1905-ben, Tolnában összesen 3600-an, csak Döbröközről 45-en vándoroltak ki 1907-ben. Közülük a legtöbben Amerikába és Németországba mentek.

Ezen időben épült fel Döbröközön a Pajor-féle hengermalom. Itt dolgozott 1 gyárvezető 2 szakmunkás, 1 betanított munkás és 1 napszámos. Egy évben átlag 250 napot dolgozott, napi 9 órát, így az üzem kihasználtsága alacsony volt (40%). A munkásoknak kifizetett évi jövedelem 7898 pengő volt 1942-ben. A malomban 1 db 150 lóerős motor működött. A malom által termelt érték 1 év alatt 371.500 pengővolt 1942-ben. A malmot 1908-ban alapították, álló tőkéje 50ezer pengő, forgó tőkéje pedig 6000 pengő volt. Hiánya nem volt 1942-ben, a haszon csupán 87891 pengő volt. A malmot a 70-es években végleg leállították, az épületet lebontották. A faluban téglaégető is működött, 6 alkalmazottal.

Az I. világháború alatt a polgári élet nehéz volt, hiszen a munkaképes korú férfiak bevonultak katonának, a családok kereső nélkül maradtak. Gyakran nyomorogtak, ami az idő múlásával csak fokozódott. 1915-ben már a betakarítás, az aratás is gondot okozott. Ezért a Királyi Honvédelmi Minisztérium rendeletet adott ki, amelyben a mezőgazdasági gépészeti és a fűtői képzettséggel rendelkező katonákat szabadságolta aratásra 1915. szeptember 15-ig. Az ellátási nehézségek miatt 1915. december 6. után tilos volt zsemlét és kiflit sütni.

Az Oszták-Magyar Monarchia összeomlása lehetővé tette az őszirózsás forradalom győzelmét. Hatása Döbröközre is eljutott, 1919-ben munkástanácsi gyűléseket tartottak Döbröközön. A Tanácsköztársaság bukása után megkezdődött a régi rendszer visszaállítása. A Horty-rendszerben történt meg az 1922-es földosztás Döbröközön. Ekkor 485 nincstelen lakos között 648 kh. földet osztottak szét. Ezzel megnőtt a törpebirtokosok száma, akik gyenge minőségű földjeiken aligha tudtak sikeresen gazdálkodni, így házakat építettek főleg. Dolgozni jártak a környékbeli Esterházy pusztákra: Dalmandra, Kondába, Sütvénybe, Vörösegyházára ahol részesaratóként, nap-számosként, cséplőgépmunkásként dolgoztak. 1925-ben a község 5662 kh. Határából 4373 kh. volt szántó, 440 kh. rét, 158 kh. szőlő, 14 kh. legelő és 363 kh. erdő. Jelentős állatállomány volt a faluban, 1089 lovat, 715 szarvasmarhát, 676 sertést és 337 juhot számláltak.

A földterület elaprózódása gátolta a hatékony gazdálkodást. Újabb aratósztrájk volt Döbröközön 1938 augusztusában / TMN1980. augusztus 17. p. 6. : Múltunkból /, amelyben még mindig a földet bérlő munkaadónak adott igazat a 2. fokú eljárás is, aki önkényesen csökkentette a bért.

A II. világháború halálos áldozatainak száma legalább 143 fő. Az oroszok 1944. október 21-én lépték át Tolna megye keleti határát, Döbröközre 1944. december 2-án értek el. A német megszállás vége, a háború pusztításai az újjáépítés feladatait vonták maguk után.