A döbröközi eset

A döbröközi eset okrendszere visszanyúlik a török hódoltság idejére. Mint már előzetesen említettem, hogy a magyar lakosság kipusztult vagy elmenekült, helyükre a török rác katonaságot telepített. Akik a török kiűzése után átálltak I. Lipót császár oldalára. A császárnak szüksége volt olyan segédcsapatokra, akik a törökök szokásait és a környék természeti viszonyait jól ismerték. Szolgálataikért jelentős előnyöket, kiváltságokat kaptak. A megváltozott hatalmi viszonyok közepette régi életformájukat fenntarthatták, és ez számukra nagyon kedvező volt. A visszafoglalt területeken eleinte - mint a császár katonái - szabadon pásztorkodhattak, halászhattak, vadászhattak. Mindezek mellett fegyveres kalandozásokra is módjuk nyílt, ami tovább mérgesítette a helyzetet a környező lakossággal. De időközben jelentkeztek a régi birtokosok jogutódai és mind több birtok ment át magánkézbe, így fokozatosan megszűnt a szabad használat lehetősége.
A Viczay család Héderváry-jogon igényt tartott Döbröközre, valamint Tamásira, ugyanis az 1658-ban fiúsított Héderváry Katalin férje Lósi Viczai János volt. Fiuk, Ádám 1698-ban Eszterházy Pálnak eladta Ozora és Tamási birtokait, de a döbröközi uradalmat megtartottra. Majd 1702-ben Eszterházy Pál megszerezte Döbrököz várát és városát. (Jegyzet 33.)
Tehát Döbrököz is magánkézbe került, ezzel a döbröközi rácok lehetőségei korlátok közé szorultak, de mivel ebbe nem akartak belenyugodni, egyre nagyobb lett körükben az elégedetlenség, és többször fegyveres konfliktust kezdeményeztek.
Ezek hosszú távú előzményei voltak a döbröközi esetnek, de a források szerint - konkrét előzmények is történtek.
1694. február 4-én a simontornyai fővajda, Rácz Miklós értesítette báró Amade Ádámot a döbröközi rácok tevékenykedéseiről: "Sőtfélen Szverszigátján használtak, én tiltottam őket, de a döbrökészi kapitány uram azt adta válaszul, hogy őfelsége tiszttartói szabadíták reá, hogy csak szabadon éljék, mert a császáré a föld." (Jegyzet 34.)
1697 őszén Jeszenszky István - Eszterházy Pál titkára - megtiltotta Döbrököz városának, hogy Dombóvár, Tamási és Ozora földjeit használják, de eredménytelenül.
1698-ban egy kincstári összeírás megállapítja, hogy Döbrököznek nincs elegendő szántóföldje, rétje, legelője, hanem rendszeresen Eszterházy Pál környékbeli birtokait használják. Ezek a következők: Vicz, Sitfő, Kölesd, Sverdigátja, Görcsmén, Leperd, Konda, Csábli, Biród, Csurgó, Kurd.
1699. április 14-én Ernest András dombóvári tiszttartó ötödmagával, Herke János ispánnal, Kurucz Mihály, Szili János és Fejér Márton dombóvári szabadosokkal kiszálltak a dalmandi mezőre, hogy megvizsgálják és rendezzék a puszták határait. Ahol szabadon legelve nagy számú csordát találtak. Ebből 12 darabot kiszakítottak és zálogul Dombóvár felé hajtottak. Ennek híre hamar eljutott a döbrök9özi rácok fülébe, és Keszi Péter döbröközi kapitány, Pék Tamás jegyző, valamint Simon hadnagy vezetése alatt Jovicza János, Szálási Dömötör, Sinko, Misko, Radován, Tódor, Vaklukacz, Gyerman, Kis Mikula, Simon Eöcze, Glavaj, Radvicza, Milosan, Főbeni Janló Ignác és még sokan mások - körülbelül negyven fegyveres lovas - Ughánál útját állta Ernestéknek. Lovaikról lerángatták, megkötözve ütlegelték, bántalmazták, majd Döbröközre hurcolták őket. A foglyokat megbilincselték, éjjel - nappal kínozták, majd 3 - 4 nap múlva szabadon engedték. Mikor Ernest András kiszabadult, panaszra ment Simontornyára, Tolna megye bírái elé, és kérte, hogy Perkátai Farkas döbröközi főkapitányt, Koppányi Sana döbröközi bírót és mintegy 240 fegyvert viselő döbröközi rácot kártérítésre ítéljék. A kérésnek eleget téve a gyanúsítottak Simontornyára lettek idézve, de Radonai Mátyás főispán írása szerint: "…a rakoncátlan garázda nép a kérdésekre felelni9 nem akart, sőt vakmerő makacssággal kijelentette, hogy kisebb gondja is nagyobb, mint ezen kereset. Azon közben a nyilvános gyűlésen fölcsapták fövegüket, és illetlenül össze-vissza kiabálva, a gyűlés helyét nagy hetykén elhagyták." (Jegyzet 35.)
Ezután a megye a döbröközieket több mint 2000 forint megfizetésében marasztalta el. De mivel az ítéletre rá sem hederítettek, ezért Jeszenszky István Eszterházy nevében végrehajtást kért ellenük a vármegyei hatóságok részéről. A végrehajtást a megye elrendelte. De okulva az előző esetekből a vármegye hatósága a katonaságot hívta segítségül, nehogy a döbröközi nép a megye tekintélyének csúfjára a végrehajtó bírák ellen fegyvert fogjon. Az érintettek nagy örömmel készültek rá, mert végre hivatalos jogcím állt rendelkezésre a döbrököziek megleckéztetésére. A végrehajtást alaposan előkészítették, amelyben mintegy 500 harcos vett részt. A környék összes érdekeltje összefogott a döbrököziek ellen, így sorsuk megpecsételődött.
A végrehajtásban részt vettek:
-Jeszenszky István, Eszterházy titkára
? a simontornyai őrségből: Drevoderics-Horváth Ferenc kapitány, Furdics Gergely fővajda, Szili György, Lakatjártó György, Dabrab János, Kis Mihály, Latos János, Cseh János, Székely Miklós és még hajdúk, katonák,
? az igali őrség részéről: Igali István kapitány, Lapai György vajda, Nagy Miklós hadnagy,
 
? a kaposvári magyar őrségtől: Csányi Bernát kapitány, Okbas Tamás alkapitány,
? a kaposvári német őrség, báró Samicz kapitány vezetésével,
 
? Pincehelyről: Forintos Péter, Kovács Mihály, Vajda István, Varga Márton, Nagy István, Cseh Tamás, Kovács Gergely, Bacsi Gergely, Balassa Pál, Szabó Gergely, Szabó István, Garóczai Mihály, Varga István és mások,
? A magyar-tamásiak közül Töttösi János és mások,
 
? Dombóvárról Ernest András és emberei,
? Valamint a vármegye részéről Rebenyi Márton szolgabíró és Baksai Péter alszolgabíró. (Jegyzet 36.)
A végrehajtás napja 1699. május 31-én, vasárnap volt.
 
A döbröközi nép elmondása szerint a következőképpen:
Vasárnap lévén a nép a templomban volt, mikor megindult a támadás. A templomból kijövő embereket fegyveresek fogták közre, megverték őket, megfosztották ékszereiktől, értékeiktől, még ruháiktól is. A templomba behatolva a kegytárgyakat bemocskolták és összetörték, a templom pénzét elrabolták, a szent könyveket összetépték. Nem kíméltek senkit, még a nőket sem, és bántalmazták a rác szerzetest is. Sokakat megöltek, megsebesítettek. Házaikat fölverték, kirabolták. Állataikat elhajtották. A döbrököziek pedig a támadás után a legnagyobb pusztulásban és nyomorban maradtak. (Jegyzet 37.)
A rácok panaszára vizsgálat indult az ügyben, melynek során többen vallomást tettek. Így Rebenyi Márton, Pinczehelyi Forintos Péter, Kovács Mihály, Vajda István, Cseh Tamás, Baksai Péter, Szili György, Cseh János, akik igyekeztek az okozott károkat kisebbíteni. De a panaszok jogosultságát sokban elismerő vallomásokból bizonyosra vehető, hogy a nem régen elmúló török világnak egyik korábban nem ritka eseménye ismétlődött meg. Olyankor az ölés, rablás, zsákmányolás, gyújtogatás megengedett, szinte elmaradhatatlan volt. Az igali és a kaposvári kapitányok hiába állították, hogy a rácokban és a javaikban nem esett nagyobb kár, azonban a dúlás következtében Döbrököz csakugyan elpusztult. Ezt bizonyítja az a tény, hogy 1700. július 20-án Ketl János Frigyes Döbröközön csak 34 házat és 9 családot talált Perkátai Farkas kapitány vezetése alatt, pedig azelőtt 200 ház volt ott és az ehhez tartozó népesség és állatállomány. Ezzel szemben mindössze 5 lovat, 4 tehenet, 5 borjút és 6 disznót találtak. (Jegyzet 38.) Az életben maradt rácok név szerint a következők: Tentsits Farkas, Radovics, Varga Marko, Urffi Thodor, Keszi Juricsa, varga Juka, Kozma, Szávo és Pavle. (Jegyzet 39.)
A település elpusztításába a döbrököziek nem nyugodtak bele, hanem igyekeztek jogorvoslatot keresni sérelmeikre. Ebben segítségükre volt Viczai Ádám, aki korábban már maga is igényt tartott Döbröközre. 1699. június 25-én a paksi megyegyűlésen panaszt emelt amiatt, hogy jobbágyaira törtek. Ennek következtében Tolna vármegye illetékesei Gyurekovics Pétert bízták meg a szükséges intézkedések megtételével.
1699. augusztus 13-án felsőbb utasításra a megye közzétette, hogy "a döbrököziek holmijából senki ne merészeljen eladni vagy elkótyavetyélni egy obulus értékét sem." (Jegyzet 40.)
1699. szeptember 5-én Eszterházy nádor és Viczay báró egyezségre léptek. A nádor kötelezte magát, hogy a döbröközieknek visszaadja elhajtott marháit, és lemond a kártérítésről. Ugyanakkor Viczay báró is elejt minden vádat, amit Eszterházy ellen a döbröközi esettel kapcsolatban indított. (Jegyzet 41.) De ezt egymás között mégsem tudták elintézni.
1699. október 5-én Simontornyán a megye elrendeli a vizsgálat lefolytatását, melynek végrehajtásával Mikházi András pécsi kanonokot, Gyurekovics Péter jegyzőt, Benczeledis Miklós főbírót és Turóczi János szolgabírót bízták meg. (Jegyzet 42.) Érdemi jogorvoslat azonban így sem következett be.
A rácok panasza eljutott a legfelsőbb helyekre is. 1700. január 12-én a Pakson tartott megyegyűlésen szigorú hangú királyi parancsot ismertettek, amely elmarasztalta az illetékeseket, hogy a döbrököziek ügyében nem történt érdemi intézkedés. Ugyanakkor elmarasztalta a vármegyét, hogy a vizsgálat eredményét "sem a királynak, sem Viczai bárónak nem adta át." (Jegyzet 43.)
A döbröközi rácok ügyük érdekében a dunaszekcsői patriarchához, katonai parancsnokukhoz, Monasterly Jánoshoz fordultak. Majd 1701 nyarán a döbröközi jegyző Pék Tamás, Jovicza János és Popovics Kusman Bécsben járt, de eredménytelenül. Monasterly János mellett Dőry Lászlót és Jeszenszky Istvánt is igyekeztek a döbrököziek megnyerni maguknak, akik közbenjárásukkal segíthettek volna nekik. (Jegyzet 44.)
1701. szeptember 20-án a simontornyai megyegyűlésen közzétették a király levelét, amelyben megparancsolja a vármegyének, hogy elégtételt adjon a megkárosított döbröközi rácoknak. (Jegyzet 45.)
1702. július 20-án

Eszterházy herceg I. Leopoldtól adománylevelet szerzett Döbröközre és tartozékaira. A döbröközi vár, a város, Vics, Sitfő, Kölesd, Berdigátja, Korcsmill, Lepert, Konda, Csabli, Biród, Csurgó, Kurd, Mindszentfalva, Kozmád, Takta, Ujfalu, Zák, Banabalyája, Várad nevű puszták tartoztak az uradalomhoz. (Jegyzet 46.) De hiába lett földesuruk Eszterházy a döbröközi rácoknak, mégsem lett békesség. A döbrököziek pedig sohasem kapták meg azt amit követeltek.
1703. augusztus 24-én előadták azok, akik még Döbröközön laktak, hogy a kártérítéstől nem állnak el, "…sőt ha kielégítést nem nyernek, utódaik által jogaikat még száz év múlva is keresni és érvényesíteni fogják …" (Jegyzet 47.) De nem kellet száz évig várni, ugyanis 1704-ben Rákóczi hadai átjöttek a Duna jegén, így a kuruc mozgalom átterjedt a Dunántúl alsó vármegyéire is. Ez a mozgalom alkalmat adott a rácságnak arra, hogy bosszúvágyát kielégítse és magának kárpótlást és elégtételt vegyen.