Adó, katonaság és egyéb terhek

1692-ben hazánkra 2 millió készpénzt és 43160 katonai porciót vetettek ki hadi adóként. (Jegyzet 25.)
1696-ban Kolonich és Brenner vezérhadbiztos úgy gondolták, hogy a 2 millió hadiadót csak a katonaság segítségével lehet behajtani, így erre a munkára 29 ezred kapott parancsot.
Tolna megyét 400 porció megfizetésére kötelezték, ami 2300 forintot jelentett pénzösszegben. Tolna megye következő települései között osztották fel: Földvár, Bölcske, Madocsa, Paks, Szentgyörgy, Gerjen, Janya, Döbrököz, Ujpalának, Szekszárd, Nyámád, Őcsény, Belac, Cikó, Ozora, Závod, Mucsi, Mekényes, Kisszékely, Nagyszékely, Pincehely, Nyék, Nyilas, Ireg, Tamási, Pusztapél, dombóvári uradalom, Tengőd, Simontornya, Grábóc, Tolna, Decs, Pilis, Bátaszék, Báta, Dombóvár, Mányok, Váralja, Szász, Császta, Máza, Vékény, Kárász, Egregy, Györe, Köblény, Ráchajmás, Mágocs, Hidas, Berekalja, Dömörkapu. (Jegyzet 26.)
Tolna megye nyugati felére kivetett adó
Helység Porció  Forint
Döbrököz        60      3960
Ozora   15      990
Mucsi   2       132
Kisszékely      2       132
Nagyszékely     2       132
Pincehely       10      660
Nyék    3       198
Nyilas  0,5     33
Ürög    2       132
Tamási  15      99
Puszta Pél      0,5     33
Dombóvári uradalom      25      1650
Tengőd  2       132
Simontornya     20      1320
Dombóvár        5       330
Ebben az évben Döbröközre vetették ki a legtöbb adót Tolna megyében. A hadiadó súlyos teherként nehezedett a lakosság vállára, de súlyosabb volt azért is, mert részben természetben, azaz a katonaság elszállásolásával és eltartásával kellett megfizetniük.
Ilyen nagyobb mértékű elszállásolás történt 1696. október 4-től november 12-ig, mikor a Salm-ezred törzsét, stábját és 4 századát kellett Tolna vármegyének beszállásolni és eltartani. Pincehelyen 20, Ozorán 20, Grábócon 41, Závodon 5, Mucsin 5, Tamásiban 50, Tőkésben 5, Váralján 11, Cikón 3, Györén 4, Dömörkapun 8, Kárászon 3, Berekalján 3, Ennungangon (?) 6, Nagyszékelyben 20, Bátán 10, Vaszaron 8, Nagyágon 3, Vásárosdombón 15 személyt helyeztek el. Hat századból 173 beteget pedig Döbröközön. Összesen 49 településen helyezték el a katonákat. (Jegyzet 28.)
A beszállásolt katonák a gazdával együtt laktak, tőle kapták a fekvőhelyet, a takarót, a fűtést, ő főzte meg a napi adagjukat is. Ezért a gazda egy-két krajcárt kapott fizetségül.
Egy érdekes adat a Salm-ezred hús fogyasztásáról készített elszámolásból. Készült Kisszékelyen 1696. November 12-én. Öt hét alatt ez a négy század és a Döbröközön elhelyezett betegek együttesen 13467 font húst kaptak, azaz 67 q és 33,5 kg-ot. (Jegyzet 29.)
Az adón és a katonai elszállásoláson kívül még más terheket is róttak a népre. Amikor 1699-ben megkötötték a karlovici békét, az új határokat rendezni kellett. Megyénkből 2000 ember kellett volna küldeni erre a munkára, de a megye kijelentette, hogy képtelen erre, ugyanis a legutóbbi összeírás szerint a lakosság mindössze 1396 jobbágy és 131 nyomorult zsellér. A király még 1698-ban elrendelte az utak megjavítását, valamint 1699-ben pedig munkásokat kért a megyétől az eszéki híd helyreállításához, de a megye ezt sem tudta teljesíteni. (Jegyzet 30.)
Az adatok alapján arra következtethetünk, hogy a törökök kiűzése után sem lett jobb a környékbeli lakosság helyzete. Varga János ezzel kapcsolatban a következőket írja: "Bármilyen hőn óhajtotta is a magyarság a török uralomtól való megszabadulást, az olyan borzasztó körülmények között ment végbe, hogy a maradék lakosság a múltat a jelennél kedvezőbb állapotnak tekintette, s az országból lassan kiszoruló törökök iránt éppoly érzéketlenséget tanúsított, mint amilyent a diadalmasan előrenyomuló császáriakkal szemben érzett, mindkettőjüktől csak rosszat várhatott." (Jegyzet 31.)
Ugyanígy lesújtó véleménye van Hadnagy Albertnak is, aki így ír erről az időszakról: "…- A török uralmat felváltó Habsburg uralom első negyedszázada alatt a megyének a megmaradt 75 falujából 39 pusztult el és az idegen zsoldos hadsereg olyan rettenetes nyomással nehezedett a jobbágyság vállára, hogy sokan kénytelenek közülük idegen tájakra menekülni, mert hiszen puszta létükben is fenyegetve voltak. 1699 évben Lipót császár már arra kényszerült utasítani Tolna megye urait, hogy akadályozzák meg a magyar lakosságnak a török uralom alá való visszaszökését. Tolna megye alázatos hódolattal veszi tudomásul a császárnak eme parancsát, de kénytelen kijelenteni, hogy a szökéseket a lakosság gyér volta miatt a legjobb akarat mellett sem tudja meggátolni." (Jegyzet 32.)