Wosinsky Mór régészettörténeti munkája - amely Tolna megyérõl közöl eredményeket - már igen korai idõszakban is lakottként jelöli meg a területet, ahol - a régészeti kutatások során - paleolit-kori mamutmaradványokat, illetve neolit-kori településmaradványok kerültek elõ. (E leletekrõl a helyet ma Tûzkõ-hegynek, illetve Tüszküs-hegynek nevezik.)

Maga a település a római-korban már létezett. Bizonyítják ezt a község közelében feltárt Jovia (máshol Iovia) nevû castrum maradványai, valamint a mellette északi irányba - a Süllyedt-vár felé - haladó római út.

A történelem során számos névváltozat élt: Debregezth, Egyházasdebregezth, Debreguezth, Debrekesz, Döbrõ, Debrekez, Döbrököz. A legrégebbi írott forrás amely a települést említi, 1304-bõl származik.

A falu védelmére – a király megbízásából – kb. 1309-ben épül fel a vár, amelyet a Dárói-család építtetett. Funkciója végvár. Ezt követõen több neves család kezén megfordul a vár, a hozzá tartozó településsel együtt: Héder-család, Varsai-család, Himfi-család, Laczkfyak, a Vajdai-család, Héderváryak, Újlaki Miklós, Szerecsen-család, a Werbõczyek (a vár romjait ma e néven emlegetik), végül az Esterházyak.

A település a feudalizmus idején mezõvárosi rangot kap, regionális központ lesz. A Kaposon itt lehet átkelni egy gázlón, a város összeköttetést jelent a Külsõ-Somogy, Hegyhát, Völgység, illetve a Kaposon túli területek között. A kiemelt szerep oka a jól védhetõ város és vár, a rangos tulajdonosok és a jól mûködõ nagybirtok.

A 19. század második, s a 20. század elsõ felében keletkezett iratok már nagyközségként említik Döbröközt, 4156 lakossal, vasútállomással, postával, távirdával. Lakói gabona- és gyümölcstermesztéssel foglalkoznak.

Döbrököz történetérõl részletesebb anyag – a kutatott könyvtárakban - a 16. századtól a 19-20. század fordulójáig van. Nézzünk bele ebbe az idõszakba is!

A döbröközi vár ad otthont 1532-ben Werbõczy István és Szekcsõi Herceg Kata lakodalmának, amelyet fennmaradt lakodalmi meghívójuk is bizonyít (lásd a 2. mellékletben!).

Tinódi Lantos Sebestyént, aki 1530-ban még Szigetváron van Török Bálint szolgálatában, az 1542-es év már Döbröközön találja. Itt írja meg elsõ haditudósítás jellegû mûvét: a kozári ütközet történetét, ahol Werbõczy Imre gyõzelmet aratott Kászon bég seregei fölött. Döbrököz ekkor végvárként a török elleni harcok legjelentõsebb dunántúli központja.

Döbrököz, mint végvári központ mûködött tehát, a 16. században. A török elleni harcok kapcsán számos neves történelmi személyiség megfordult várának falai között, pl. Báthory András, id. Zrínyi Miklós.

1544 tavaszán a budai beglerbég parancsot kap Döbrököz elfoglalására. Ez év õszén a vár török kézre kerül. Ezzel a török elleni harcok utolsó védõbástyája is megszûnik, illetve Tolna megye meghódítása is befejezõdik. A hódoltság ideje alatt Döbrököz is kettõs adóztatás alá kerül. Lakói ez idõben bortermeléssel és gabonatermesztéssel foglalkoznak.

A település és a vár 1687-ig volt török kézen.

A török kiûzése után teljesen elszegényedõ település adóeltörlést kér és kap. Ebben az idõszakban lakói a betelepedõ rácok, akik a késõbbiek folyamán a környezõ területek lakóit maguk ellen fordítják (adófizetés megtagadása, illetve a környéken való portyázások). Az ügy felsõbb beavatkozásig fajult, ez volt az ún. döbröközi eset.

A 17. században már az Esterházy-család tulajdonában van a település. A döbröközi eset hatására a rácság nagy pusztulást hagyva maga után eltávozik a területrõl (1703). A rácok távozása után szinte teljesen kihalt települést – történetében harmadszor és utoljára – 1712-ben, az Esterházy-család megbízásából Cserénfai István telepíti újra be. A Dunántúl egész területérõl, de fõleg a nyugati vármegyékbõl és horvát területekrõl érkeztek a betelepülõk. (A betelepítõ nevét ma utca õrzi és az akkor betelepülõ családok utódai ma is a faluban élnek.)

A 18. században kerül sor Kur basa várának lerombolására, amely Döbröközhöz tartozó területen állt. Helyét ma Kurbasai-dûlõként jelölik. Bizonyítékai a területrõl a késõbbiek során elõkerült leletek: csempe, török pipa és fehér kõbõl simított félhold.

A falu virágzása gazdasági és társadalmi szempontból is az 1700-as évek derekára tehetõ.

A 18. század elsõ felében keletkezett feljegyzések alapján Döbrököz Esterházy-birtok, lakossága katolikus, 1893 lakossal, akik bor- és dohánytermesztéssel foglalkoznak, éves vására van. A vár még ép részében pálinkafõzõ mûködik.

Szintén korabeli leírásokból tudjuk, hogy a városban több kézmûves céh mûködik: csizmadiák, takácsok, asztalosok, kerékgyártók, szabók, szûcsök és fazekasok (céhleveleik az Országos Levéltárban megtekinthetõk). Ez a felsorolás 1847-es adatok alapján készült.

Döbrököz utolsó tulajdonosa Esterházy Pál herceg volt, aki ünnepélyes keretek között, 1938. augusztus 26-án a falunak ajándékozta a várromot és környékét. Akkor a terület parkosítását, emlékhellyé nyilvánítását javasolták.

Ennyit ízelítõül az itt következõ bibliográfia gazdag, de közel sem teljes anyagából. Remélem gyûjtõmunkám eredménye jó kiindulópontot nyújt a téma iránt érdeklõdõknek.