Hírek


2015.10.06.

Emlékezés az Aradi vértanúkra a templomban

 

Nemzeti gyásznapunkon a döbrököziek hagyományosan évről-évre a templomban emlékeznek meg az Aradi mártírjainkról. Idén is szentmisével kezdődött az ünnepség, ahol Kürtösi Krisztián plébános atya mondta el gondolatait.

 

 

"... Kedves Testvéreim! Nem vagyunk kevesebbek és nem vagyunk kisebbek sem egyetlen nemzetnél sem. Azt gondolom, hogy amikor a vértanúkra emlékezünk, akkor egy kicsit meg kell, hogy erősödjön bennünk a nemzeti öntudat, meg kell, hogy erősödjön bennünk az a tudat, hogy mi egy nemzethez tartozunk, mi egy népnek a fiai vagyunk, mi egy család vagyunk, akik a Kárpát-medencében élünk. Ma e nagy családnak a vértanúira emlékezünk, akik a családtagjaink, bár más nemzethez is tartoztak, de mégis magunkénak érezzük őket, mert ezért a hazáért adták az életüket. Fontos volt számukra, hogy ez a haza, ez a nép előre tudjon lépni, hogy le tudja venni magáról a zsarnokságot, félre tudjon tenni mindent azért, hogy egy jobb jövőt tudjon építeni. Össze tudtak fogni az életük árán is, hogy nekünk ma hazánk legyen és jövőnk. Ma nekünk is az a feladatunk, hogy összefogjunk. Lélekkel megfogjuk egymás kezét és az Isten felé forduljunk és az Istentől bölcsességet és bátorságot kapjunk ahhoz, hogy népünkért együtt tudjunk küzdeni és harcolni..."

 

Farkas Edit polgármester is szereplője volt Krisztián atya mellett a zenés, irodalmi megemlékező műsornak. Gondolatait ő is megfogalmazta, mintegy folytatva a plébános úr gondolatait.

 

 

"... (a vértanúk) hat nemzetségből származtak, és ennek ellenére mégis egy közös hazáért és egy közös ügyért haltak meg. Hitték, hogy van lehetőség arra, hogy ez az ország egyszer valóban szabaddá és önállóvá válhat. Hivatalosan nemzeti gyásznapként tartjuk számon ezt a napot... Megtanultuk, hogy számunkra mindennél fontosabb a szabadság, tudunk és akarunk érte küzdeni, tudunk és akarunk érte összefogni. Ezt tanultuk meg gyásznapjaink által. A történelmi emlékezet felkiáltó jelet rajzol az égre, amikor nem engedi elfelejteni az áldozatokat és azok példáját. A hősök leckét adnak nekünk emberi helytállásból..."

 

A Himnusz eléneklését követően a templom előtti téren az ünneplők elhelyezték a megemlékezés mécseseit a Hősök Szobránál.

 

Az ünnepi műsor szereplői voltak: Kürtösi Krisztián, Farkas Edit, Molnárné Doszpod Erzsébet, Selyem Attiláné, Ruff Renáta, Biró Andrea.

 

Képek a megemlékezésről (Farkas Tamás):

 

 

 

 

 

 

 

 


 

2015. 09. 18.

Kürtösi Krisztián atya áldást adott

 

Kürtösi Krisztián atya 2015. szeptember 18-án részt vett a döbröközi felújított Sportcsarnok és az újonnan elkészült Műfüves Sportpálya ünnepélyes átadásán, ahol az építményeket megáldotta. Beszédében a szabadidő értelmes eltöltéséről elmélkedett idézve a Szentírás szavait is.

 

" ...Kétség kívül Isten tetszésére való a lélek felüdítésére és a test gyakorlására szolgáló szabadidő is.  Amikor ugyanis a test megerősödését segítjük elő, az hasznára van a lélek egyensúlyára is, miáltal a testvériség könnyebben épül, és növekszik a barátság. Szent Pál így ír a korinthusiakhoz írt levélben: Hallgassátok meg testvéreim! Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! A versenyzők valamennyien megtartóztató életet élnek minden tekintetben. Ők hervadó koszorúért, mi pedig hervadhatatlanért. Én is futok, de nem céltalanul. Az ökölvívásban nem a levegőt csapkodom, hanem megzabolázom és rabságba vetem testemet, hogy míg másokat tanítok, magam méltán váljak jóvá. Ez az Isten igéje... Kegyelmedet kérjük urunk, hogy ezek a  megfelelően épült épületek a szabadidőt és a szellem felüdülését szolgálják a test és a lélek megerősítésére. Akik itt összejönnek, gazdagodjanak a testvéri kapcsolatok ápolásában, és örömmel dicsőítsenek Téged Krisztus, a mi Urunk által..."

 

Képek az eseményről (Farkas Tamás):

 

 

 

 

 

 


 

2015. 08. 23. 

Elkészült a Kálvária felújítása

 

Közadakozásból elkészült a döbröközi Kálvária felújítása, melyet a döbröközi plébános, Kürtösi Krisztián atya újraszenteléssel átadott ismét a híveknek, a helyi egyházközösségnek. Krisztián atya augusztus 23-án délután 5 órára várta a híveket, akik nagy számban meg is jelentek. A plébános úr minden stációnál meg-megállva elmondta a Zsolnay kerámiákon lévő gyönyörű képek történetét, Jézus keresztútjának eseményeit, imádsággal és fohásszal. Köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták pénzzel, munkával a felújítást.

 

A stációk eredeti módon kerültek felújításra, a Kálvária-domb környezete rendezett lett, méltó a helyhez.

 

Képek az eseményről (Farkas Tamás):

Képgaléria: >>>>>