Átadásra kerültek a faluvégi üdvözlőtáblák
2016.11.05.
Ünnepélyes átadásra került november 5-én a falu végi üdvözlőtábla. Farkas Róbert, Döbrököz település alpolgármestere elkötelezett szorgalmazójaként a beruházásnak, köszöntő beszédében elmondta az alábbiakat:
Tisztelt ünneplők!
„Térj be hozzánk vándor, ha erre visz az utad,
ha jó a szándékod, itt szeretet fogad. „
Döbrököz Község önkormányzatának nevében e székely mondással, nagy tisztelettel
és szeretettel köszöntöm valamennyi meghívott kedves vendégünket és az
ünnepségen résztvevő érdeklődőket.
Ritka esemény egy falu életében két új köztéri alkotás, köszöntőtábla avatása.
Mondhatom, régi vágyam volt, hogy településünk két bejáratánál, a közösséghez
illő falutábla épüljön.
Mint látható, mára ez el is készült.
Az építmény jelzi a falu lakóinak, és az ide látogatóknak, hogy olyan
településre érkeztek, ahol az itt élő emberek vendégszeretete, békessége,
barátsága tükröződik.
Azt gondolom, nem mindegy, hogy milyen egy falutábla, sokat elárul a
közösségről, az itt lakó emberekről.
Ha egy portára látogatunk, a legelső az, amit szemügyre veszünk, az a kapu.
Ha a kapu gondozottan áll, az azt jelenti, hogy azon a portán rendezetten mennek
a dolgok, van élet, ahogyan mi is hirdetni szeretnénk a táblával, Döbröközön is
rend van, van élet és itt vendégszerető emberek élnek!
A táblát alaposan szemügyre vesszük, megfigyelhetjük: egyszerre szép és erős is.
A három ősi építő elem, a kő a fa és a vas az összhangot, tartósságot, szépséget
sugározza.
Az erő pedig jellemzi a tábla tulajdonosait, a döbröközieket.
Az itt lakók méltán lehetnek büszkék elődeikre, falujukra, hagyományaikra,
amelyre ezen túl már ez a díszes falunévtábla is felhívja majd a figyelmet.
A Döbröközi üdvözlőtáblát a falu jelképeinek megjelenítésével készíttettük el.
A kő alap, a Werbőczy várromot ábrázolja, a tölgyfából kifaragott táblán a
község címere látható, körülötte pedig két liliomszál, mely a falu templomára
így a falunk védőszentjére, Szent Imre hercegre utal.
Éppen ezért ma, a templom búcsúján, Imre napon avatjuk és szenteltetjük fel a
Döbröközi Falutáblát.
A tábla másik oldalán, templomunk körvonala látható
és a „VISSZAVÁRJUK” felirat olvasható.
Most pedig köszönetet mondok a kivitelezőknek, Ábrahám Zsolt kőművesnek és
Milkovics Jenő fafaragó művésznek az igényes, precíz, lelkiismeretes
munkájukért, valamint Döbrököz Község Önkormányzatának az anyagi forrás
biztosításáért.
Megkérem a Plébános urat, áldja meg a két falutáblánkat, hogy sokáig álljon
falunkat jelképezve, köszöntve az erre járó és hozzánk érkező vidékieket és a
naponta ingázó döbröközieket.
A galamb a szeretet az összetartozás, és a béke jelképe.
Az áldás után felszálló galambok vigyék hírül Döbrököz békéjét, és hirdessék
vendégszeretetét.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Képek az eseményről (Farkas Tamás Péter):