Márton-nap volt Döbröközön

2015.11.17.

 

2015. november 13-án a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezett a döbröközieknek hagyományteremtő szándékkal Márton-napi programokat. Ehhez csatlakoztak a Német Egyesület, a Döbröközi Mesevilág Óvoda, az Általános Iskola, valamint a Római Katolikus Egyház programjaikkal. A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal. Német nyelvterületről terjedt el a fáklyás felvonulás, amely Szent Márton emlékét őrzi, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez.

A legfiatalabbak szüleikkel az óvodától indultak az óvónők vezetésével, saját készítésű lámpásaikkal, majd hozzájuk csatlakoztak az általános iskolások, pedagógusok, a döbröközi hagyományőrzők és sokan mások, például jelentős számban voltak jelen a Döbröközön élő németek is.
A felvonulás útvonala tehát az előre eltervezetteknek megfelelően Óvoda - Iskola - Posta - Templom - Tájház - IKSZT volt. A templomban Kürtösi Krisztián plébános úr terményáldása után a Tájház udvarán égő tűz körül az iskolások Márton-napi körjátékot játszottak. Az IKSZT nagytermében az óvodások és iskolások valamint a hagyományőrzők színes, az alkalomhoz illő műsorát láthattuk. Felléptek a Német Egyesület tagjai is.

A Márton-napi lakoma finom hagymás, libazsíros kenyér, tea és forralt bor volt.

 

Fotók és cikk: Farkasné Doszpod Aranka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

<<<vissza<<<