Riport Szíjártó Mária Védőnővel

2015.05.04.

 

Az alábbi cikk a Döbröközi Hírháló áprilisi számában helyhiány miatt csak részlegesen jelent meg. Teljes terjedelemben itt olvasható. 

Aki mindenkit ismer - riport Szijártó Mária védőnővel

 

Szíjártó Mária védőnő (ballról) tanácsokat ad egy kismamának

 

Szijártó Mária hosszú évek óta védőnőként dolgozik településünkön. Szeretik az emberek. Hivatását úgy értelmezi, hogy az ő feladata a gyermekes családok gondjainak enyhítése is, ezért a kismamák gyermekvárási, gondozási feladatain túl, ha kell, kérvényeket ír, ha kell, életviteli tanácsokat ad, ha kell, szociális támogatásokat intéz.

2000 fő alá csökkent a településünk lakossága. Ez azt mutatja, hogy jóval többen halnak meg, mint ahányan születnek. Mi erről a tapasztalata?

A születésszám az elmúlt években jelentősen csökkent. Viszonyításképpen: 2002-ben 34 születés volt, míg tavaly (2014-ben) 16, és tavaly jó évünk volt. Egyébként 15 alatt van az utóbbi években a születésszám. Tehát nagyon lecsökkent. A halálozás 40 körül van, azaz több mint kétszer annyi a veszteség évente, mint az új szülés.

 

Kiszámítható, hogy néhány év, vagy egy évtized, és akár több száz fővel csökkenhet a döbröközi lakosság létszáma, amennyiben ez a tendencia folytatódik. Pedig nagy kár lenne érte, ugyanis Döbrököz egy nagyon szép falu, jól lehet itt élni, hiszen mindenféle szolgáltatás megtalálható…

Igen én azt látom, hogy a munkalehetőség hiánya az egyik legnagyobb probléma. Tehát a fiatalok azért mennek el, mert nem tudnak elhelyezkedni. Illetve sajnos, amit látok, aki pedig beköltözik, ők pedig zömmel a halmozottan hátrányos helyzetű réteghez tartoznak.

 

Milyen korosztály vállal ma gyereket?

Most nagyon színes, mert a mostani kismamáimat tudom mondani, a legfiatalabb 16, a legidősebb pedig 38 éves.  Őneki már a harmadik gyereke lesz. Első babát vállaló kevesebb van, de több, aki a másodi-harmadik gyerekét várja, de ugye ők már a 30 év fölötti korosztályhoz tartoznak. Most jön majd egy korosztály, akinél arra számítok, hogy már 18-19 évesen szülni fognak, mert olyan családi háttérből jönnek, ahol a korai szülés tradicionálisan elfogadott.

Milyen gyakran látogatja a családokat?

Amikor először megjelenik várandós gondozásra a kismama, kiadom részére a várandós gondozási kiskönyvet, majd nekem őt két héten belül az otthonában kell meglátogatnom, utána pedig havi rendszerességgel megyek hozzá. Az újszülött kisbabát, ahogy hazaérkezik 48 órán belül, majd hathetes korig hetente kell látogatni. A csecsemőket egy éves korig havonta, az 1-3 éveseket kéthavonta, és a három év felettieket is kéthavonta. 6-7 éves korig gondozunk mi védőnők. Engem minden reggel 8 és 10 között meg lehet találni a tanácsadóban. Minden ügyben lehet hozzám fordulni, tehát nemcsak a várandósággal, vagy a gyerekgondozással kapcsolatban, hanem szociális támogatásokkal, egyéb ügyintézéssel is, tehát nyomtatványok kitöltésével és kérelmek írásával is segítek.

Az utóbbi időben többször feltűnt Marika a dombóvári rendelőintézet nőgyógyászatán…

Talán hallott a tv-ben a népegészségi célú, védőnők által végzett méhnyakrák szűrő programról.  Én erre a programra jelentkeztem. Az elméleti képzését már elvégeztem tavaly, és most azért láttak a szakrendelésen, mert ennek van egy gyakorlati része is. Hét szerdán keresztül ott voltam délelőttönként szakmai gyakorlaton, és megtanultam a kenetvétel technikáját. Amikor a minősítést rövidesen megkapom, akkor végezhetek itt a faluban nőgyógyászati, népegészségügyi célú méhnyakrák szűrést. Ennek a szűrésnek a betegség korai felismerése lenne a célja. Sok nő van a 25 és 65 év közötti korosztályban, aki nem jár rendszeresen nőgyógyászati szakvizsgálatra. Magyarországon a méhnyakrák miatti halálozás a nők esetében az első számú halálokok között szerepel.                                                                                                                                                                                                                                           

 

<<<vissza<<<