30 éves a Mesevilág óvoda

2014.04.12.

Fotógaléria: >>>>>

 

Immár 30 éves a Mesevilág óvoda. E kerek évforduló alkalmat adott arra, hogy megemlékezzünk az építőkről és ismét találkozzunk velük,  megemlékezzünk azokról az óvónénikről, dadusokról, szakács nénikről, akik valamennyiünket oktattak, neveltek, szeretetükkel pedig sokszor pótolták szüleink ölelő karját.

30 év eltelte után a meghívottak megtekintették a mindig megújuló óvodát, a kiállítást, s Kürtösi Krisztián plébános úr megszentelte az épületet. Az ünnepségen Csapláros László mondott ünnepi beszédet, majd Gondosné Kovács Katalin óvodavezető és Bergné Gyenei Mária óvónő idézte fel a az elmúlt 30 év eseményeit. Az ovisok pompás műsorral léptek fel, ettek mindannyian az ünnepi tortából, majd Farkas Péter a Vornyik zenekar segítségével táncházat tartott a kicsiknek és nagyoknak.

 

30 évvel ezelőtt Eckert István volt a tanácselnök. Azzal szembesült, s vele együtt többeken, hogy nem felel meg az akkori óvoda a követelményeknek, hiszen az épület egészen más célra készült. A körülmények már-már a nevelés színvonalát veszélyeztették, mely színvonalat persze azért, ha nehezen is, mindig biztosították az óvónők. Annak idején, 30 évvel ezelőtt a Kádár-korszakban sem volt kolbászból a kerítés, így nagyon úgy tűnt, hogy új óvodáról a döbrököziek a pénzhiány miatt még csak nem is álmodhatnak. Ebbe Eckert István tanácselnök nem tudott belenyugodni, és elhatározta, hogy márpedig lesz új óvodája Döbrököznek. Társadalmi munkával, a falu összefogásával. Megtalálta azokat a személyeket, akik az ügy mellé állhattak. Például a döbröközi Csapláros Lászlót, aki akkor a Dombóváron állomásozó magyar honvédség tisztje volt. A munkára megmozdult a honvédség is, ám továbbra is ellenállásba ütközött az építkezés. Ekkor a döbrököziek egy kis csoportja levelet írt a TV-nek, hogy adjon nyilvánosságot ennek az ügynek. Ez meg is történt. A nyilvánosság ereje, az összefogás erősebb volt, így nagy nehezen elindulhatott az építkezés. A megyénél, a pártban végig ellenségesek voltak továbbra is az építkezéssel szemben. Sok kommunista szombattal, társadalmi munkaórával, a honvédség erejével, a döbrököziek munkájával végre aztán elkészült. (Fotó és cikk: Farkas Tamás)

 

Képek az ünnepségről:

 

Kürtösi Krisztián plébános úr imát mond, majd megáldja az óvodát

 

Csapláros László: őértük építettük az óvodát

 

Óvodások vidám jelenettel léptek fel

 

Az ovis néptáncosok kitettek magukért

 

A kis zenészek

 

Ünnepi torta - isteni finom volt

 

Táncház - a gyerekek ügyesebbek, mint gondoltuk volna

 

Farkas Péter megmozgatta a fiúkat, lányokat - élvezték a táncot

 

 <<<vissza<<<