Deák Béla körzeti megbízott rendőrünk kitüntetése

2014.04.06.

 

2014. március 15-e, nemzeti ünnepünk alkalmából Dr. Papp Károly országos rendőrfőkapitány Deák Béla rendőr főtörzszászlóst, Döbrököz község körzeti megbízottját, kiemelkedő körzeti megbízotti tevékenységéért dísztőr jutalomban részesítette. Községünk lakói nevében szívből gratulálunk e szép elismeréshez.

 

Mint ismeretes, 2014. januárjának végén a Pécsi Székesegyház sérelmére elkövetett nagy értékű betörésre került sor. Ismeretlen tettesek a Bazilikából eltulajdonítottak 18. századi kegytárgyakat, arany- és drágakőből készült papi ékszereket, melyek értéke felbecsülhetetlen, ékszerészeti értéke is mintegy 50 millió forint. Mivel kiemelt bűncselekményről volt szó, a rendőrség komoly erőket mozgósított a tettes felderítésére. Deák Béla körzeti megbízott is gyűjtötte az adatokat, mely során tudomására jutott az elkövető személye. Az ő felderítő munkájának köszönhetően rövidesen külföldön elfogták az elkövetőt, valamint az eltulajdonított tárgyak is megkerültek. A szép kivitelezésű dísztőr, melyet e bűncselekmény felderítésében játszott kiemelkedő szerepéért kapott, méltán illeszkedik Deák Béla korábbi elismerései közé. (Farkas Tamás)

 

Deák Béla főtörzszászlós és a dísztőr:

 

 

 

 <<<vissza<<<