Folyik a munka - közmunkák képekben

2013.04.24.

 

Lázár Albert alpolgármestertől kaptunk fotókat, melyek önmagukért beszélnek. Igen, a rossz idő elmúltával sebességet váltott a közmunka program is. Mint ahogy mindannyian tapasztaltuk, csúsztunk a kerti veteményezéssel otthon is, s bizony az önkormányzati kertészeti munka is késésben van, mert folyamatosan kellett szivattyúzni a belvizet a földekről. Megkezdődhetett végre az utak melletti ágdarálás is az önkormányzat saját nagy teljesítményű gépével. A darálékot már az ősszel, a kazán-program keretében eltüzelik, fűtve ezzel egyes közintézményeket, kiváltva nagy mértékben a gázfűtést. A tavaszi munka lemaradását behozandó, maga az alpolgármester  is felült a kistraktorra talajmarózni, boronálni, előkészíteni a talajt a lucernamag elvetéséhez. Jól jön majd a lucerna a rövidesen induló sertésprogramban és a már működő nyúlprogramban. Közben megtörtént az óvodai hinták alatti homok kicserélése is.

 

 

 

 

 

 <<<vissza<<<