Vandálok

2012.07..18.

Településünk vezetői folyamatosan figyelemmel kísérik utcáink állapotát, közösségi tereinket, építményeinket és mindazt, amit javítani, felújítani szükséges számba veszik, s a lehető legelső időpontban, amikor lehetőség van rá, megjavítják. Azért, hogy szép legyen a környezet, amiben élünk, azért, hogy praktikus legyen az, amit mindannyian használunk.

Legtöbbünk így gondolkodik. Talán sokszor észre sem vesszük, hogy valami újult, valami ismét szép lett, s talán nem is gondolunk arra, hogy azt a valamit valaki kitalálta, valaki megcsinálta, valaki pénzt, energiát áldozott rá. Valaki JÓT akart létrehozni mindannyiunknak.

A VANDÁLOK már hónapok óta itt garázdálkodnak körülöttünk. Értelmetlen módon törnek-zúznak mindent, ami széppé teszi környezetünket. Hosszasan lehetne sorolni tetteiket. A MIÉRT? az érdekes. Miért tépik ki a templom előtti virágokat? Miért feszítik fel az amúgy nyitott ajtajú piaci bódé ablakát? Miért törik le a templom előtti párkányt? Normális ember erre nem tud felelni, s valószínűleg azok, akik ezt csinálják, azok sem. Rövidesen megtudjuk, hogy kik ezek a vandálok, s félő, hogy amikor kérdőre lesznek vonva, akkor a miértre ők sem tudnak majd válaszolni. Csak néznek majd bambán üres szemeikkel. Szomorú.

Legutóbb a templom előtti buszmegálló lett felújítva, ahova méretes csavarokkal került felerősítve a virágtartó. A vandálok ezt is letörték.

Lázár Albert fényképei az esetről:

<<<vissza<<<