Őskori lelet Döbröközön?

2012.05..09.

 

A Delta Turista Egyesület tagjai nyitott szemmel járják az országot, főleg a Dél-Dunántúl csodás természeti kincsei, látnivalói miatt túráznak. Fontos szerepük van a turista utak kabantartásában, források tisztításában, a túra útvonal jelzések festésében is. Legutóbb Döbröközön vettek részt a majálison, s mivel nem fáradtak el eléggé, így tettek még egynéhány kilométer túrát levezetésképpen.

Ennek során fedezték fel a csontvázat. A leletet változatlanul hagyták, s ahogy kell, megtették a bejelentést. A régészek - köztük Dr. Szabó Géza régész, főmuzeológus -május 8-án érkeztek Döbröközre, ahol megvizsgálták a helyszínt, és részleges, leletmentő feltárást végeztek. Elmondásuk szerint feltehetően egy őskori, több ezer éves csontvázat találtak a túrázók, amely a lengyeli kultúra kori lehet. Mindez természetesen még további kutatást kíván, melyről pontos információkat később lehet csak megtudni. A csontváz közelében cserép törmeléket is találtak, mely feltehetőleg szintén a lengyeli kultúra része lehet.

 

Képek a leletről (a nagyobb felbontásért kattintson a képre):

 

 

 

Lengyeli kultúra alatt azon anyagi és hitvilágbeli komplexumot értjük, mely a Tolna megyei lengyeli telep és temető leletanyagával összeegyeztethető. Tipológiai értelemben Lengyel lelőhelyen feltárt anyag csak a kultúra egy részét képezi. A régészeti felosztás szerint a kultúra a Közép-Európai neolitikum és kalkolitikum része, kb. i. e. 3900-2900 között. Az újabb C14-es kormeghatározások alapján azonban ezek a határok eltolódhatnak. (Wikipédia)

 

<<<vissza<<<