Advent első vasárnapja Döbröközön

2011.11.27.

 

Világszerte látványosságokkal köszöntik advent első vasárnapján az emberek a karácsonyra való várakozás négy hetének kezdetét. Így történt ez Döbröközön is most, emlékeink szerint első alkalommal a templom falain kívül.

Magánkezdeményezésre, önkormányzati segítséggel betlehemet állítottak fel a templom előtt lelkes emberek a falu karácsonyfájának közvetlen tőszomszédságában. Hetek munkájának eredményeként advent első vasárnapjára el is készült, így ezen a napon a szentmise után, a meghatódott hívek gyűrűjében v. Kovács Ferenc plébános felszentelte azt. Beszédében felhívta a figyelmet az ünnep fontosságára. E betlehem -forgalmas helyen lévén- alkalmas arra, hogy az adventi karácsonyvárás felemelő érzését felkeltse az arra járókban, döbrököziekben, és az átutazókban egyaránt. A plébános úr megköszönte a polgármesteri hivatalnak és mindazoknak a munkáját, akik részt vettek e betlehem megvalósításában.

A díszvilágítással rendelkező betlehem karácsonyig még bővül új figurákkal, díszítő elemekkel.

A templomban szintén található egy európai hírű betlehemi szoborcsoport, Csikós Nagy Márton fafaragó alkotása.

 

 

 

 

 

 

<<<vissza<<<