Vis maior döntések

2011.08.24.

 

Településünket 2011-ben is több katasztrófa érte. Mindenki előtt ismeretes, hogy a szőlőhegyen utakat, horhókat, hidakat mosott el a vihar, az áradat. Önkormányzatunk folyamatosan hárítja el az elemi csapások következményeit, ám önerőből finanszírozni azt nem tudja. Ezért nyújtott be úgynevezett vis maior pályázatot már a májusi viharkárok után is, valamint a július 20-i és 24-i viharkárok miatt is.

 

Önkormányzatunk a májusi viharkárokra 1,8 millió forintot igényelt a vis maior pályázatában, melyre most 810 ezer forintot nyert. Látnivaló, hogy a segítség elégtelen, mivel 1 millió forintot az önkormányzatnak kell állnia. A júliusi viharok minimálisan 14 millió forint kárt okoztak, legalábbis ennyire nyújtott be önkormányzatunk vis maior pályázatot. Dr. Pintér Sándor belügyminiszter döntése értelmében a károk helyreállítására 2,1 millió forint előleget kap településünk. Egyelőre kérdéses, hogy a helyreállításokat miből finanszírozza önkormányzatunk, honnan teremti elő a hiányzó 12 millió forintot. (ft)

 

<<<<vissza<<<