Tengelici tapasztalatcsere

2011.06.29.

 

Néhány napja a döbröközi képviselő-testület csaknem teljes létszámmal információs látogatást tett Tengelicen. A látogatás elsődleges célja az  I.K.SZ.T. Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér tengelici megvalósulásának tanulmányozása volt. Fontos állomáshoz érkezett ugyanis Döbrököz, hiszen idén akarja megvalósítani a döbröközi Művelődési Ház felújítását az I.K.SZ.T./2008/1-0199. nyertes pályázat keretében.

A döbröközi képviselő-testületet az akkor egyébként szabadságon lévő Gáncs István tengelici polgármester fogadta a tengelici Faluházban. Elmondta, hogy az országban Tengelic településen valósult meg elsőként e pályázat keretében a Faluház. Ismertette a tervezés és főleg a kivitelezés folyamatát, a pénzügyi elszámolások, ellenőrzések szigorúságát, a minőségi követelmények betartásának fontosságát. Elmondta, hogy Tengelic mintegy 2500 fő lakosságú település. A Paksi Atomerőmű közelsége miatt évente jelentős pénzügyi többletforráshoz jutnak. Céljuk az, hogy a tengeliciek helyben elérhessék magas színvonalon az egyes szolgáltatásokat, legyen szó akár az oktatásról, akár a fogorvosi ellátásról. Így kívánják a lakosságot a településen tartani.

 

 

Szili Lajosné polgármester asszony, Lázár Albert pénzügyi bizottsági elnök, Farkas Tamás, Farkas Edit és Czeller György képviselők kérdéseket intéztek Gáncs István polgármesterhez nem csupán a kivitelezés, hanem a megvalósítást követő intézmény-működtetéssel kapcsolatosan is. Tartalmas munka folyik az intézményben.

Végigjárva a januárban átadott intézményt, látnivaló volt, hogy jó ízléssel, kiváló minőségben valósult meg a tengelici Faluház. Ezt a minőséget akarja a döbröközi képviselő-testület is biztosítani a Művelődési Ház átalakításánál. Ugyanakkor el kell mondani, hogy Tengelic sokkal több pénzt ráköltött az épületre, mint amennyit a nyertes pályázat költségvetése előirányzott.

 

Döbröközön a Művelődési Ház komplett beruházása 60 millió forintba kerül. Ebből a felújítás 43,5 millió , a működtetés 6,5 millió forint. A pályázattal 51.268.345 Ft-ot nyert önkormányzatunk. A beruházás utófinanszírozott, tehát önkormányzatunknak meg kell előlegeznie a teljes bekerülési összeget.

 

Mi valósul meg? A mostani nagyterem ketté lesz osztva. Egyik részébe a Községi Könyvtár kerül, másik, színpad felőli részében egy próbaterem lesz. A mostani színpad raktár funkciót kap. A lapos tetejű volt ifjúsági klub, majd könyvtár épülete egybeépítésre kerül a nagy Művelődési Házzal. Itt kerül kialakításra egy nagyterem mozgatható színpaddal, amely terem méretét tekintve mintegy kétszerese lesz a mainak. Néhány kisebb helyiség is kialakításra kerül. A lapos tetejű épület új tetőszerkezet kap. Az épület-komplexumban gázfűtés lesz. A Művelődési Ház környéke is megújul. Új kerítés készül, a mostani udvar jó része térkövezve lesz, parkolóhelyek kerülnek kialakításra.

 

 

 

A beruházásra három kivitelező cég adott árajánlatot, melyek elbírálása a következő napok feladata lesz.

 

A tengelici tapasztalatcserén sok fényképet készítettünk, melyek megtekinthetők ebben a képgalériában: >>>>>

 

<<<vissza<<<