Gyermeknap az óvodában

Gondosné Kovács Katalin tudósítása

 

Gyermeknapot tartottunk óvodánkban, amely nagyon sikeres volt, idén az időjárás is megkönyörült rajtunk. Szülők szervezésében légvár és trambulin állt a gyerekek rendelkezésére. Az óvoda dolgozói különböző tevékenységeket biztosítottak a gyermekek számára, amelyeken kuponokat lehetett szerezni. Három kupont ajándékra válthatták a gyerekek. Volt rollerezés, akadálypálya, célba dobás, ugróiskola, aszfaltrajz, színezés, rajzolás, gyöngyfűzés, szappanbuborék fújás. Ha elfáradtak, kis ropogtatnivaló és szörp várta őket. A programon nemcsak a jelenlegi óvodásaink, hanem volt és leendő óvodásaink is részt vettek. Délelőtt folyamán egy ingyenes gyermekprogram várta a gyerekeket, melyen egy arcfestő kifestette az arcukat, valamint egy lufi hajtogató készített nekik különböző formákat, az elkészült lufikat délután haza is vihették.

 

 

 

 


Elérkezett az évvége, mindegyik csoport műsorral készült, amelyen bemutatták az év során tanult verseket, énekeket, dalos játékokat, meséket. Mindhárom csoport nagyon látványos, színvonalas előadást tartott.
Nagycsoportosaink is elbúcsúztak az óvodától. Ebből az alkalomból a kisebbek is elköszöntek a nagyoktól. A szombati ballagáson az iskolába indulók megható versekkel, énekekkel búcsúztatták el az óvodás éveket. Minden jót kívánunk nekik az iskolában!

 

Képgaléria a programról: >>>>>
 

<<<vissza<<<