Megérkezett a Mikulás

2010.12.04.

 

December 4-én, szombaton izgatott gyerekek gyülekeztek a templom előtti téren. Hírét vették ugyanis, hogy délután 2 óra tájban érkezik szánon Döbröközre a Mikulás bácsi. A sok-sok gyermek a várakozást körtánccal, énekléssel töltötte el, így sürgetve az időt a Mikulás érkezéséig. Kissé hideg volt, így jólesett a gyermekeknek egy-egy forró tea, míg díszítették a falu karácsonyfáját. Rövidesen meg is érkezett a Mikulás, ugyan nem szánon, hanem hintón, mert sajnos hó nem esett. Úgy tűnik, hogy csupa jó gyermek volt jelen, hiszen mintegy 90 csomagot osztott szét közöttük - mindenkinek jutott. Volt olyan kisgyerek, aki énekkel is kedveskedett a Mikulásnak, így a vele tartó Krampusznak ma nem volt dolga.

Mikulás bácsi ígérete szerint jövőre ismét eljön, ha a döbröközi gyermekek jók lesznek. (ft)

 

 

 

 

 

(Fotó: Selyem Attila)

 

<<<vissza<<<