A kisbíró szövege a 2009. évi szüreti felvonuláskor

 

SZÜRETI SZÖVEG 2009.

 

Adatik tudtára kicsinek és nagynak

Kinek van még füle, kikiáltom annak!

Az Úr 2009-ik esztendejében

Nem üldögélünk bánatosan, tétlen!

Szóljon gyorsan mindenki sógornak, komának

Eljött az ideje a szüreti mulatságnak.

Itt mulat a falu apraja és nagyja

Búját és bánatát mindenki otthon hagyja!

Kisbíró volnék, mostan a híreket dobolom, 

Hogyan és mi történt versbe szedve mondom!

 

Idén a gazdáknak nagy lett a búja,

Sok lett a kukorica, meg a búza.

Le is ment az ára, a tavalyi harmadára.

Szőlősgazdáknak is a csak a reményük maradt,

Mennyiség, ha nem is, de foka jobb lett a bornak.

 

Láthatják a szüreti menetben, 

A vidéki lovasok ismét megtiszteltek bennünket.

Csak nehogy úgy jöjjön ki a lépés, mint tavaly,

Hogy a hintó bakjától túl közel legyen a talaj.

Volt repedt borda, zúzódás és egyéb,

Reméljük idén szerencsésebb lesz az egyén!

 

Bíró urunk idén a Gelencsér Balázs lett,

A szervezők két napja találták meg.

De végül meg lett a bíró és a bíróné,

Kik felügyelik felvonulásunk rendjét.

 

Hallhatták az imént a hölgyek és urak,  

A talpalávalót a helyi rezesbanda fújja.

Az elmúlt hónapokban nem sokat pihentek,

Falunapon, lakodalomban fújták a rezet.

 

 

Tavaly Imre napkor történelmet írtunk,

Átadták az új, modern Kapos hidunk.

Az avató beszédek után a plébános is megszentelte,

Kell is rá az áldás, hogy a következő 100 évet megérje!

A szalagot átvágták, a söröshordót átgurították.

Ingyen folyt a sör, meg a Schmieder féle pálinka,

Estefelé aztán többen, alig találtak haza!

 

Nézzünk körül ott fenn, a helyi fehér házban!

Polgármester még a régi, a jegyző új, de ő is vidéki.

Nem is kell már a jegyzői lakás,

Birtokba is vette a sok közmunkás!

Alakultak brigádok, felügyelők, lettek új vezetők,

Lassan már azt se tudni ki ott az igazi főnök!

 

Falunk egészsége is felkerült a porondra,

Szegény beteg ember érzi ezt szorongva!

Elköltözött a falunkból a fiatal háziorvos,

Beteg eztán csak akkor légy, ha kértél előre időpontot!

 

Rendőrünk a Béla is hűtlen lett hozzánk,

Visszaadta hivatalnak a szolgálati lakást.

Most már csak akkor lesz nálunk, ha szolgálatba osztják,

A betörők így könnyebben megtalálják az üres portát.

 

A felnőttek már nem sokáig ülnek az iskolapadban, 

Tanév végén, már érettségi lesz májusban.

Cigány Kisebbségi Önkormányzat képezi újra a népet,

Most gyógynövényekkel ismerkednek, a fizettet munkanélküliek.

 

Falunkban több helyen elkészültek az új járdák,

A kismamák a babakocsit mégis az úttesten tolják.

Óvoda, iskola után játszótérre szalad a sok lurkó,

Van ott csúszda, kisház, meg rugós faló.

Nyáron ismét volt fogathajtó verseny

Lovas Egyesület ezért meg is tett mindent.  

Sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzájuk,

Elmosta az eső a versengő délutánjuk. 

De a fogataink a nyáron sem tétlenkedtek 

Sorra járták a környékbeli lovas versenyeket.

Elhoztak sok szép díjat, serleget,

Ügyesek ezek a fogathajtó legények!!!

 

Van itt más is, mire büszke lehet falunk,

Megalakult, s tevékeny a nyugdíjasklubunk.

Jelmezbállal búcsúztatták a telet,

Ősszel meg Gunarasba kirándulni mentek.

A műv. házban a vidéki szépkorúakat fogadták,

Elő is kerültek a régi magyar nóták!

 

Gyöngykoszorú tánccsoport sem pihent a nyáron,

Szerepeltek Mekényesen, Bigyiszlón, Sióagárdon!

A múlt vasárnap, ha figyelték a Duna-TV-t,

Láthatták ott is a sok döbröközi menyecskét.

 

Programjaink száma szaporodik szépen,

Kultúrából is táplálkozunk bőven!

Majálison sportoltunk, főztünk, és futottunk,

Isten tudja miért, de túl kevesen voltunk!

 

Hegyet a falutól elválasztja a vasút,

Julinak bánja is ezt a lábán a kisujj.

Szegény lehet, hogy bánatában ment oda,

Vagy nem hallotta meg, hogy szólt a duda?

 

Vigadhat a tigris népe, van végre új kocsmáros,
Csinos a Renike, udvarias, bájos!
Kocsmárosné borát bőkezűen adja,
Mindig nyitva legyen hordójának csapja.

 

Falunkban igen csak színesedik a sportélet,

Újabb sportág a bunyó, a vasárnapi meccsen.

Vidéki csapatnak a bírói ítélet nem tetszett,

Erő-fitogtatással akarta eldönteni a meccset.

De a mieink magukat nem hagyták,

Megmutatták, hogy bunyóban sem utolsók a döbröközi focisták!

 

Zöldkomandó műholdról figyelte falunkat,

Megbírságolta a parlagfűvel szennyezett portákat.

Mert ugyebár manapság divat lett az allergia,

Pedig régen is tüsszögtek, csak nem figyeltek oda.

 

A száraz, meleg nyár csinált bőven munkát,

Ha másnak nem hát a tűzoltóknak!

De a tűz segített a szüretelésben is a művész úrnak,

Nem kell az idén sokat győzködnie a musttal.

 

Kedveseim!

Isten éltesse hát a falu népét,

Kisbíró szövege mostan leli végét!

Kívánok sok jót, bort és egészséget,

A mai napon jó mulatást néktek!

Este a bálban

Vigadjon a falu apraja és nagyja,

Vigadjon reggelig mindenki, ha bírja!

 

További szép napot kívánok!