Kisteherautót vásárolt a falu

 

Régi igény volt a lakosság és az önkormányzat részéről is, hogy megoldódjon falunkban a szállítás. Mindannyian tapasztaltuk, hogy például az árok ásásakor keletkezett földet hetekig nem szállították el, ill. az utóbbi időben lófogattal ugyan vitték, de ennek hatékonysága kicsi volt. Nem is lehetett hatékony, mivel olyan mennyiségben keletkezett elszállításra váró föld, közmunkások által lekaszált széna, valamint más hulladék, szemét, amit nem lehetett tovább az addigi módon elszállítani.

Néhány képviselő a beruházási keretének egy részét felajánlotta kisteherautó vásárlására, mely segítségével az önkormányzat meg tudta venni a képen látható járművet, egy FIAT Ducatot,  mellyel már napok óta dolgoznak a közmunkások. Úgy tűnik, hogy kihasználtsága folyamatos lesz.

 

 

<<<vissza<<<