Pünkösdi fesztivál volt Döbröközön


2009. május 31-én pünkösd vasárnapján este 6 órakor megtelt a döbröközi római katolikus templom. Az ünnephez méltó kulturális rendezvényre a döbröközi lakosokon kívül a környező településekről is számosan eljöttek. Így találkoztunk például dombóvári,  kurdi, mágocsi ismerősökkel is. De sokan elszármazottként is eljöttek távolabbról is.

A koncert közönsége

Templomunk csöndjét elsőként orgonamuzsika törte meg, megadva az egész esemény hangulatát, magasztos atmoszférát teremtve. Ezt követően Szili Lajosné polgármester asszony méltatta pünkösd ünnepét, majd köszöntötte a község lakóit, a vendégeket és a két fellépő kórust: a 35 éves dombóvári Kapos kórust, és az olaszországi  SCHIO város CORO MONTE PASUBIO vegyes kórusát. Tekintettel a külföldi vendégekre, Deli Anikó fordította olaszra polgármester asszonyunk szavait

Szili Lajosné polgármester köszönti a kórusokat és a közönséget

Elsőként a dombóvári Kapos kórus lépett fel, akik az ünnepre való tekintettel zömmel egyházi dalokat énekeltek. Templomunk csodálatos akusztikája a fellegekbe emelte éneküket, melyet a közönség szűnni nem akaró tapssal honorált.

A dombóvári Kapos kórus énekel

Másodikként az olasz kórus remekelt. A 22-24 férfi mellett mindössze 6 női énekes volt a kórusban. Olasz és spanyol nyelven énekeltek főleg a természet és az ember kapcsolatáról, emberi érzésekről. Előadásmódjuk erőteljes volt, melyből sugárzott az életigenlés, s az olaszokra oly jellemző vidámság is. Műsoruk fénypontja volt Kodály Zoltán: Esti dal c. műve, melyet olaszul adtak elő. Az előadást hatalmas tapssal jutalmazta a közönség.

Az olasz kórus énekel

A következő program a döbröközi Gyöngykoszorú tánccsoport új műsorának előadása volt, de erre sajnos nem jutottunk be (mások sem), így hírt nem tudunk adni róla.

<<<<<