Sikerült a híd cseréje


 

Az 1893-ban épült a régi híd. Mára már nem felelt meg sem a forgalomnak, sem pedig a biztonsági követelményeknek, ezért vált szükségessé annak cseréje. A hidat 1944. december 2-án a II. világháború során felrobbantották, majd 5 év múlva 1949-ben kijavítva ismét átadták a forgalomnak. Közben fa-hídon közlekedhettek a Kaposon át az emberek.

 

2008. augusztus 16-án késő este a hídépítők kiemelték a régi Kapos-hidat.

A látványos és ritka eseményre hatalmas biztonsági intézkedések közepette került sor. A polgárőrök már a nagypincénél szalaggal lezárták a gépjármű forgalom elől az utat, így a több száz érdeklődő jószerivel csak gyalog tudta a helyszint megközelíteni. Úgy a hegyiek, mint a falusiak is zömmel a Kapos-parton gyülekeztek, hogy tanúi legyenek az eseménynek. A közönség soraiban piknik-hangulat uralkodott. Plédekkel, kempingszékekkel, italokkal és persze fényképezőgépekkel felszerelve érkeztek sokan.

 

A hídépítők a laikus számára látszólag lassan dolgoztak, de látszott a távolból is, hogy komoly forgatókönyv alapján végzik a munkájukat. A hatalmas daru először az ellensúlyokat helyezte el saját magára, majd egy kis gyaloghidat helyezett el a nagy híd alá (mellé), melyen aztán munkások tudtak közlekedni egyik partról a másikra. A híd hatalmas reflektorokkal volt megvilágítva, így jól látszott, amikor a szerelők vastag huzalokkal hozzácsatlakoztatták a daruhoz a hidat négy ponton. Ezt követően mindenki elhagyta a hidat. A látványosságra egybegyűltek is elcsendesedtek, mindenki feszülten figyelt. A daru kötelei megfeszültek, majd úgy tűnt, hogy a falu felől a híd megmozdul, miközben recsegés-ropogás hallatszott. A nézőnek az a benyomása keletkezett, hogy a hegyi oldalon valami visszatartja a hidat. Ezután újból megfeszültek a kötelek, és immár a hegyi oldalon is megmozdult a híd. Néhány tégla a lábazatból leverődött, miközben a régi, szegecselt híd lassan a levegőbe emelkedett. A laikus számára meglepően könnyedén emelte le a hidat az óriásdaru. Lassan elfordult a híddal, majd a szerelők kötelekkel irányítva a híd állását, letette azt maga mögé. Ekkor az ideiglenes gyalog-szerelőhídon sietve munkások másztak fel az immár üres pillérekre, majd elkezdődött a téglatörmelék eltakarítása, a pillér új híd fogadására való előkészítése. A több száz néző egy ideig nézte még az est másik látványosságát, a részleges holdfogyatkozást, majd a legtöbben hazafelé indultak.

 

Az új híd másnap, 2008. augusztus 17-én reggel 6 óra tájban került a helyére.

 

 

<<< vissza <<<